2012. január 4., szerda

A nyájas olvasó köszöntése, avagy Benevolo lectori salutem

Magyar vagyok. Ez a mondat legtöbbször kérdőjeleket kelt mások fejében, vagy még azt sem. Ha a gulyáson és Budapesten kívül Puskás neve is felmerül, már megtisztelve érzem magam.

Mindig tudatában voltam, hogy erősen kötődöm a gyökereimhez. Az életem mégis úgy hozta, hogy évek óta külföldön élek. Észrevettem, minden alkalmat megragadok, hogy a hazámról mesélhessek. Nem annyira honvágyból, inkább mert megdöbbent, hogy az internet korában sok kincsünkről nem is tudnak máshol. Ha mégis hallanak rólunk, akkor meg rosszat. Persze ez a mi hibánk, sosem tudtuk eladni magunkat. Az egész világ hétköznapjaiban ott vagyunk, de ezt senki nem tudja. Mintha a szőnyeg alatt élnénk; a láthatatlan nemzet. Nem gondolom, hogy én volnék a legalkalmasabb arra, hogy megpróbáljam nagyobb ismertséghez juttatni az országomat, de tudom, hogy állandó késztetést érzek arra, hogy a kultúrám minél több darabkáját megismertessem másokkal. A környezetem pedig egyre erősebben jelzi vissza, hogy nem csak én találok ebben örömet. A Milánóban szervezett táncházam egyik résztvevőjével beszélgetve úgy fejeztem ki magam, bárhol is legyek a világon, valójában mindig Magyarországon vagyok. Erre ő azt felelte: nem te vagy otthon, hanem a hazád kerül ide közénk általad. Ez volt egyike a három legszebb mondatnak, amit valaha mondtak nekem. (Köszi, Micky!)

Így aztán úgy döntöttem, tőlem telhetően (és teljesen személyes nézőpontból) megpróbálok felcsillantani előttetek néhány  üvegszemcsét Magyarországról. Remélem, a kaleidoszkópom szemcséinek rajzolata elbűvöl majd benneteket, és nem leszünk többé ismeretlenek számotokra. A kaleidoszkóp görögül azt jelenti: szép formákat néző. Gyertek velem szépet látni Magyarországra!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök az új blogodnak!!!!
    Hogy zajlik a tánctanítás???????Nem írsz róla?

    VálaszTörlés
  2. Üdv! Remélem jó sok mindent tudsz összeszedni, mi is gyűjtöttük egy darabig a gyerekkel. Érdekes, szép dolgok, néha elfeledettek.

    VálaszTörlés